Sárköz Baranta

ÜDVÖZLÜNK A SÁRKÖZ BARANTA HONLAPJÁN

A barantáról
 
A csapatról
 
Tudástár
 
Hagyomány és életmód
 
Támogatás

Támogatásukkal segíthetik céljaink elérését! Kérjük a felajánlásokat az alábbi címre küldjék el.

 
Az egyesület neve:
AERO CLUB FOKTŐ-KALOCSA Repülő és Szabadidősport Közhasznú EGYESÜLET 
 
rövidített név:
ACFK Egyesület
 
Adószám:
18369298-1-03 
 
Bank számla sz.:
50800159-11013408
 
Köszönjük segítségét: ACFK Egyesület, Sárköz Baranta Szakosztály

 

 
...történetünk, céljaink

A csapat története

2010-ben Vesztergám Miklós, Beros András és Baranyai Tibor elhatározták egy helyi csapat létrehozását. Minden héten egyszer tartottak edzéseket egy kisebb létszámú, ám annál lelkesebb csapatnak. Kezdetben a bajai csapat edzője saját költségből tartotta a felkészülést, később azonban ez abbamaradt. Ezek után a Hetény Vezér Baranta csapatnál kaphattak felkészülést az edzésvezetésekhez.

2012-ben jómagam ellátogattam a közeli Hartáról egy edzésre. Ekkor másfél éve barantáztam a szegedi csapatnál napi rendszerességgel. 2013-tól minden edzésen részt vettem és vezettem is a felkészüléseket. Ezen időszak alatt a létszám háromszorosára bővült. Reményeink szerint még gyarapodunk J .

Csapatunk zászlaja

 

2014 május 2-án az "AERO CLUB FOKTŐ-KALOCSA Repülő és Szabadidősport Közhasznú EGYESÜLET" Sárköz Baranta Szakosztályává váltunk. 

 

Minden korosztályt várunk. Az edzéseket játékkal indítjunk, majd bemelegítéssel és koordinációfejlesztéssel folytatjuk, ezután technikákat tanulunk, szabadküzdelemmel folytatjuk és lenyújtunk. Minden edzést a Baranta himnusz (felvidéki népdal) eléneklésével zárunk. Az edzéseket az évkör szerint építjük fel. Azaz tavasszal a birkózáson és földharcon van a hangsúly, nyáron mindennel foglalkozunk (főleg szabadban), ősszel vívunk (szablyával, karddal, lándzsával), télen ütések, rúgások, hárítások vannak terítéken. Minden hónapban legalább egy edzésen néptáncot is tanulunk.

 

A szakosztály célja

 

1. Egészségmegőrzés, egészséges életmód és napi mozgás iránti vágy kialakítása

A Baranta, mint harcművészet csakis életmódszerűen művelhető. Ajánlott napi rendszerességgel foglalkozni vele, az edzéseken elsajátított elemeket naponta többször szükséges gyakorolni, a magyar népi és harci test- és mozgáskultúrával vegyesen.
 
2. Közösség építés
 
A Baranta gyakorlása csak közösségben érhető el. A foglalkozások az egymásért küzdés alapelvére épülnek. 
 
3. Versenyeken való aktív részvétel
 
4. Minden tagunknak a lehető legmagasabb fokozat megszerzése
 
5. Folyamatos eszközfejlesztés, és a jó állapotú eszközök megőrzése
 
6. A térség Baranta csapatait összevont foglalkozások szervezése
 
7. Stabil pénzügyi háttér biztosítása, pályázatokon való minél eredményesebb részvétel
 
8. Nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés
 
9. Táborok, rendezvények szervezése, lebonyolítása
 
10. Hagyományaink megőrzése, továbbéltetése
 
11. Helyi hagyományaink kutatása
 
 
A szakosztály feladata
 
Az előző pontban meghatározott célok érdekében a szakosztály:
 
1. Rendszeres foglalkozásokat biztosít tagjainak, 
2. a tagok támogatásával és szakértelmével a közösségi érdekeket szem előtt tartó működést támogatja és segíti.
3. A befolyt pénzösszegekből növeli az eszköztárat, és a versenyekre való eljutást biztosítja.
4. Szakmai továbbképzéseken való részvételt biztosítja.
 

Alapvető célunk, a fentieken mellett, a helyiekkel és a megyében megismertettni ezt a harcművészeti stílust és a hagyományokat.

Szívesen vállalunk bemutatókat, foglalkoztatásokat és testnevelésórákat.

 

Fekete Bence

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ajánlott oldalak
 
Baranta Himnusza
 
Kapcsolat

Telefon: 30 858 9209

Email: fekibence@gmail.com

Személyesen az edzéseken.

Kövess minket facebook oldalunkon!

 
Magyar népi gyógyász
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.