Sárköz Baranta

ÜDVÖZLÜNK A SÁRKÖZ BARANTA HONLAPJÁN

A barantáról
 
A csapatról
 
Tudástár
 
Hagyomány és életmód
 
Támogatás

Támogatásukkal segíthetik céljaink elérését! Kérjük a felajánlásokat az alábbi címre küldjék el.

 
Az egyesület neve:
AERO CLUB FOKTŐ-KALOCSA Repülő és Szabadidősport Közhasznú EGYESÜLET 
 
rövidített név:
ACFK Egyesület
 
Adószám:
18369298-1-03 
 
Bank számla sz.:
50800159-11013408
 
Köszönjük segítségét: ACFK Egyesület, Sárköz Baranta Szakosztály

 

 
Híreink
Híreink : Élménybeszámoló az első versenyről (Miskolc)

Élménybeszámoló az első versenyről (Miskolc)

  2014.04.09. 16:00

Vesztergám Judit:
 
Az érkezésünk után nem sokkal már kezdtünk is. Bemelegítésnek késes játékok voltak. 
Az egyik abból állt, hogy ketten letérdeltek egymás elé, Dávid bedobta közébük a „kést” (szivaccsal bevont botot). Amint az földet ért, föl kellett kapni és meg kellett vele „vágni” a másikat. Egyik körben Bencét és Tibit hívták ki, velük szembe pedig egy- egy csikókorú fiút. Amint földet ért a kés, Tibi lecsapott rá, de ahelyett, hogy megvágta volna vele a másikat, átadta neki. Mikor véget ért a küzdelem, megkérdeztem tőle, hogy miért csinálta. Azt mondta, hogy ő nem tudna bántani egy nála gyöngébbet, inkább hagyta, hogy ő támadjon. Tette ezt úgy, hogy még csak két hónapja ismeri a Barantát. 
Azt mondtam neki, hogy ne úgy fogja föl, hogy ő most megveri a másikat, hanem úgy, hogy küzdésre és kitartásra tanítja. Így már mindjárt más. :)
 

 


 

Vesztergám Judit:

Bemelegítés után botos és köteles technikákat, valamint íjjal való önvédelmet tanultunk, amiket Dávid és állandó „segédje”, Bence mutattak. 

Bár a tatárbirkózást közelebb éreztem magamhoz, de a botbirkózás is tetszett. Az íjjal való önvédelem pedig teljesen lenyűgözött. Nagyon látványos és ugyanakkor úgy gondoltam, miért is ne lehetne kivitelezhető? Nagyon tetszett!

Közben megtörtént a nap első meglepetése: a Miskolc TV – többek között – engem is felkért egy riportra. Egész addig nem voltam ideges, mert nem vagyok az az izgulós fajta, de ettől kicsit ideges lettem

Ekkor jött az ebédszünet. Kimentem az udvarra, ahogy jó meleg volt és szikrázó napsütés. Szép lassan a többiek is előkerültek. Leültünk enni, közben jót elbeszélgettünk. Egyszer csak – mondhatni, a semmiből…  :D – előkerült egy torta Kézér Dávidnak. Én nem ehettem belőle, mivel apró magvas volt, amire allergiás vagyok, de ez nem esett rosszul. Ahhoz képest, hogy reggelire (kb. 5-kor…) megettem két szelet kenyeret, ebédre csak két szendvics fért belém. Cseppet sem voltam éhes. De azért a torta habjából ettem egy kicsit. :D

Az ebédszünet végén elindultunk a regisztrációhoz, ahol jött a lesújtó hír: kategóriámban (menyét – 14 év és a fölötti lányok) egyedül én indulnék. Érdekes helyzet volt, mert azt semmiképpen nem akartam, hogy így, verseny nélkül bármilyen elismerést is kapjak, akkor már inkább visszaléptem volna. Viszont, ha már úgy mentem oda, hogy versenyzésre készültem, akkor legyen már valami. Ki akartam próbálni magam. Hát, mit volt mit tenni, elindultam a Kesék között (14 – 17 év közötti férfiak). 
Bence poénkodott csütörtökön azzal, hogy kemény lesz ám nekem a sok férfi között, de szerintem ő sem hitte, hogy ez tényleg így lesz. Ez van…
Viszont más fordulat is volt a nevezés alatt. Kiderült, hogy Dávid teljesen természetesnek gondolta, hogy indítsa Bencét a versenyen, ezért nem értesítette, hogy beírta a nevét. A „visszanyal a fagyi” esete, mivel Bence is a tudtunkon kívül nevezett be minket és csak olyan 2 héttel a verseny előtt mondta el… Amíg nem tudtam, hogy Dávid benevezi, noszogattam, hogy jelentkezzen már, elvégre ő az edzőnk, vagy mi… De ő csak kereste a kifogásokat. Viszont Dávidnak már nem mondott ellent. Ha gonosz akarok lenni, mondhatnám, hogy ez számomra elégtétel volt.  De mivel nem vagyok gonosz, nem mondok ilyet... Bemelegítettünk, felosztottuk a csapatokat, sorsoltunk és már kezdődött is a botbirkózás.
Tibivel kerültem össze először. Az történt, amire számítottam: rövid úton megvert… Utána egy magas, szemüveges sráccal kerültem össze, a nevére már nem emlékszem. Vele kicsit tovább húztam, de tőle is kikaptam. Hát, kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy ezzel a botbirkózásnak számomra vége. Pedig délelőtt nagyon benne voltam a hangulatban. Akkor sem tartottam magam sokkal többre esélyesnek, de úgy éreztem, hogy a meccseket tekintve ennél többre lettem volna képes. Az ebédszünet alatt nagyon leeresztettem, és nem tudtam magam „versenyhangulatba” hozni. Egyszerűen képtelen voltam arra, hogy ott legyek fejben…
Na, de ez csak az én bajom… 
Meg aztán, mit panaszkodok, elvégre én akartam csak nézőnek menni. :)

Tibit - annak ellenére, hogy csak 2 hónapja barantázik - az életkora és az MMA-s tapasztalata alapján nagy esélyesnek tartottuk, de ami történt, arra szerintem senki se számított közülünk. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy kettejük több, mint 20 perces meccse a nap fénypontja volt!

Nem láttam az elejétől, de amint bekapcsolódtam, szinte azonnal bíztatni kezdtem Bencével együtt. Eleinte csak szerényen, de amint múltak a percek és nőtt az izgalom, a szurkolás hangulata néha már szinte az őrületbe csapott át. Minél jobban múltak a percek, annál jobban nőtt a meccs tétje – hiába nem ez volt a döntő. Érezhető volt, hogy aki ezt az összecsapást megnyeri, az hiába merül ki fizikailag, hatalmas mentális erőt kap.

Akárhányszor mozdultak, azonnal harsant tőlünk a bíztatás – és persze az ellenfél táborából is...

... de akkor sem voltunk sokkal csöndesebbek, amikor kicsit leálltak kifújni magukat.

Azt hiszem, ez a kép adja vissza legjobban az összecsapást. 
Kész érzelmi hullámvasút volt az egész. Fontosnak éreztem, hogy tartsam a lelket szegényben azzal, hogy „Tarts ki!” meg „Ne add fel!”, mert néha úgy éreztem, mintha megfordult volna a fejében. De nem tette, úgy harcolt, mint egy oroszlán, még vesztettnek tűnő helyzetekből is mindig visszajött.

Aztán eljött a pillanat, amikor Tibi összeszedte minden erejét, és elkezdett nagyon komolyan akcióba lendülni. Bencével őrületes tajtékban voltunk, vertük a földet a bottal és teljes hangerővel, tombolva bíztattuk. Éreztük mindhárman, hogy ennek most MEG KELL LENNIE! Amikor Tibinek végre sikerült kicsavarnia a botot ellenfele kezéből, még meg kellett érintenie a lábszárát. De ez már sima ügy volt. 
Szegénynek az örömre már semmi ereje nem maradt. Nekünk annál inkább.  Öleltük jobbról, öleltük balról, de ő csak üveges szemmel nézett maga elé és remegett. Nagyon sajnáltam, de egy ekkora meccs után megértem, hogy teljesen kivolt.

Utána Bence bepótolta azt az összecsapást, amit Tibi meccse alatt „szurkolói kötelezettségeinek” eleget téve elhalasztott. 
Őt csak én bíztattam, mivel szegény Tibi ez alatt még „regenerálódott”. Az a szerencse, hogy megerőltetés nélkül is iszonyat hangerővel tudok kiabálni – hála a sok Kárpátia koncertnek.  Szükségem is volt rá, mert az ellenfél tábora jóval népesebb volt. Ez a meccs nem volt olyan hosszú, mint Tibiéké, de legalább annyira izgalmas volt. Folyamatosan fárasztották egymást, nem álltak meg pihenni. Egyszer csak az ellenfélnek sikerült kicsavarnia a botot Bence kezéből. Azt hittem, hogy itt a vége, de mégsem! Az ellenfél véletlenül nem a lábát érintette meg Bencének, hanem a hátát, így mégsem ért véget a küzdelem...

Viszont a második felvonás már rövid volt, mivel mindkettejükben benne volt már, hogy véget ért, és ilyen helyzetből nehéz azonnal újra elkezdeni. Végül csak a másik nyert, akkor már szabályosan, lábszárat érintve. Kicsit bántam, mert meglehetett volna, de azért ettől még nem dőlt össze a világ. Volt még lehetőség a győzelemre bőven. Főleg, mert a tatárbirkózás még csak ezután jött.

A Sárköz Baranta masszőrvonat megérkezett! 
Amikor Tibi kicsit összeszedte magát, Bencével szinte egymást váltva masszíroztuk, mivel még várt rá pár meccs. És azok sem sikerültek sokkal könnyebbre...

Bár a hátralévő összecsapások jóval rövidebbek lettek, de azért minden ellenfél nagyon kemény volt. De Tibi derekasan küzdött, így végül veretlenül zárta a botbirkózást!

Tatárbirkózásra már nagyon kihűltem, ezért kicsit átmozgattam a karjaimat és a vállaimat. Éreztem is közben, hogy erre nagy szükség volt, mert olyannyira kihűltek, hogy ha valaki kicsit keményebben kicsavarta volna a karomat, abból bizony csúnya dolgok kerekedhettek volna… 
Az első meccsemet itt is elvesztettem, de a végére aznap először éreztem azt, hogy versenyhangulatba jöttem. A második meccsem kicsit csúszott, mert – ha jól tudom - az ellenfél kicsit begörcsölt. Felhúztam a pulcsimat, nehogy ismét kihűljek és folyamatosan pörgettem magam agyilag, hogy benne maradjak a versenyhangulatba. Egy kicsit így is azt éreztem, hogy kiengedtem, de ekkor jött a Bence (hú, ez most úgy hangzott, mintha egy szuperhősös filmből csentem volna… :D). Gyors mozdulatokkal átmasszírozta a vállaimat és a karjaimat és ettől teljesen felpörögtem. Pont azzal a sráccal kerültem szembe, akivel Tibi azt a gigászi botos csatát vívta. Ebből én két következtetést vontam le: alaposan el lehet fáradva és nagyon profi. Próbáltam taktikus lenni, először csak ijesztgettem az ellenfelet, méregettem, hogy mire hogyan reagál, mi lenne ellene a legjobb. Amikor késznek éreztem magamat és a helyzetet, bumm, betámadtam nyakra. Ez még jó is lett volna, egyetlen szépséghiba az volt, hogy ő is ezt tette. Ott álltunk egymással szemben, mindkettőnk kötele a másik nyakában. Hát, ez bizony döntetlen…  Újrakezdtük. Már megvolt az elképzelésem, hogy mivel lenne érdemes próbálkozni. Amikor ismét akcióba lendültem, a srác egy gyors mozdulattal körbecsavarta a csuklómat. Próbáltam valahogy kiszabadulni, de már késő volt: a nyakamhoz tekerte a kezemet. 
Így tulajdonképpen nyeretlenül zártam a napot. De mégsem voltam elkeseredve egy csöppet sem!
Mindig azt mondják, hogy nem a győzelem számít, hanem a részvétel. Eddig is elfogadtam, hogy ez így van, de teljesen más ezt átélni. Amikor véget értek a versenyek és éreztem a levegőben, hogy a tomboló érzelmek és energiák is lenyugodtak, belém hasított az érzés: ez egy nagy család. A gyerekek ott fociztak a pályán, az ifjak és a felnőttek pedig beszélgettek, nevetgéltek és mindenki gratulált annak, aki szembe jött vele. És mindenki szünet nélkül mosolygott. Komolyan mondom, hogy másnapra izomlázas lett az arcom. Tényleg!

A versenyek után Bencével beszélgettünk, és megemlítette, hogy nem is tudja, fölvegye-e a Baranta ruháját. Ekkor jött a gondolat: „Te, figyelj! Ha nem akarod fölvenni, ajánld már fel a Tibinek! Úgyis nagyjából egy magasak vagytok, és ha itt valaki, hát ő megérdemli, hogy Baranta ruhában vegye át a díját.” 
Elvonultak hárman az öltözőbe. Én kint maradtam és sokakkal beszélgettem. Érdekes volt, mert senkin nem éreztem azt, hogy izgulna amiatt, hogy milyen eredményt ért el. Mindenki felszabadult volt és vidám. 
Kezdtek gyülekezni az emberek, egyre többen voltak Baranta ruhában. Dávid felszólalt, hogy kezdjenek el gyülekezni, mert megvannak az eredmények. Elkezdtek jönni az emberek és ekkor előkerült a csapatom. Elöl Zoli, aztán Bence a végén pedig Tibi – szép vörös és ezüst ruhában. Hej, mondom, mint egy igazi Barantás! 

Felsorakoztunk a díjátadóhoz. Szépen, sorban hívták ki az embereket. 
Eljött a Kese dobogósainak kihirdetése.
Őszintén szólva én csalódtam, hogy Tibi csak a második lett. Igazságtalannak éreztem. (aki ismeri a körülményeket, és a végső eredményt, tudja miért…) De ettől függetlenül óriási ovációt kapott a csapattól. Ha azt nézzük, hogy – bár előtte MMA-zott, de - csak két hónapja barantázik, és szinte felkészületlen volt a bot – és tatárbirkózásból (értem itt elsősorban a szabályokat), erre az eredményre nagyon is büszke lehet. Főleg úgy, hogy a két versenyszámot egyben díjazták.

Ott állt a három Kese győztes a dobogón és pont az járt a fejemben, hogy ezért a rengeteg élményért érdemes volt eljönni, az eredményem meg kit érdekel… Ekkor pedig Dávid felolvasta a következőt: „A versenyen különdíjat kap Vesztergám Judit, aki egyedüli lányként vállalta, hogy a kesék között indul.” El sem akartam hinni! Felhangzott az ováció én pedig meghatódva mentem ki. Átvettem az oklevelet és erre még egy érmet és egy serleget is adtak. Hiába próbálnám leírni, hogy mit éreztem akkor, arra nincsenek szavak.

Azt akarták, hogy álljak a dobogó tetejére. Hát, úgy gondoltam, hogy azért ehhez mégsem vagyok méltó, inkább a dobogó mellé állok. De csak föltereltek a tetejére, miközben továbbra is nagy volt az ováció. Bár mindenki tapsolt és kiabált, de komolyan mondom: csak az én csapatom ujjongását hallottam. Felejthetetlen volt!
Miután visszamentünk a sorba, odamentem Bencéhez és azt mondtam neki: „Sosem hittem volna, hogy meg fogom köszönni azt, hogy a tudtomon kívül beneveztél a versenyre.”

Fekete Zoltán: 

Ez volt az első Baranta versenyem. Nézőként több tapasztalatot szereztem, mint a küzdelmek során, ugyanis a sorsolás után a kezdő csapatból rögtön a szegedi csapat edzőjével kerültem össze. Két perc után már majd’ a végéhez értünk a küzdelemnek, mire egy hirtelen fordulásból a könyökömmel az ellenfelem orrba vágtam. Miután ő nem tudta folytatni a versenyt nekem is abba kellett hagyni. Ez a szabály.
A kellemetlen szituációtól eltekintve nagyon jól éreztem magam. Délelőtt foglalkozások voltak, és még íjjal való önvédelmet is tanulhattunk. Remélem, hogy a következő versenyen jobban kifáradhatok. 
A hazafelé út is nagyon emlékezetes volt. Tettünk egy kitérőt Géczy Gábor falujába, Magfalvára. Kedvem lett volna ott maradni, jó volt a társaság is, de sajnos haza kellett jönnünk. Este fél 11-re már otthon voltam és az ágyat nyomtam erősen.

Fekete Bence:

Barantásként és csapatvezetőként is az első versenyen vettem részt. A szeminárium és a verseny is rendben lezajlott, kb. 24 nevezővel. Eszközös birkózásról Magyarországon még nem hallottam, csak a Baranta keretein belül. A csapattal nem igazán tudtunk erre a versenyre készülni, de amit lehetett én úgy gondolom, megtettünk. Összesen négyen indultunk a kalocsai csapatból. Mindenkire nagyon büszke vagyok, szépen küzdöttek!

Tóth Tibor a kategóriájában (Kese) mindenkit maga mögé utasított, de az utolsó küzdelemben egy tapasztaltabb ellenféllel került össze, így a 2. helyezést érte el. Egyébként 2 hónapja barantázik!

Vesztergám Judit, a megmérettetés egyetlen női tagja kénytelen volt 14 és 17 év közötti fiúkkal (Kesékkel) megküzdeni. Szintén szépen helyt állt a fiúk között is, ezért különdíjat és a Menyéteknek (14 év és a feletti lányoknak) járó kupát is hazavihettünk.

Fekete Zoltán pedig az első küzdelemnél nem hagyta magát a szegedi csapat edzőjével szemben, de sajnos sérülést okozott, és mivel az ellenfél nem tudta folytatni a versenyt, neki is abba kellett hagynia. Kár volt, mert a küzdelmet nézve szép helyezést ért volna el, véleményem szerint.

Jómagam pedig a hetedik helyezést vihettem el Öskü kategóriába (17 év és a feletti férfiak). Súlycsoportok egyik kategóriában sem voltak.

Úgy gondolom, az utazás és a verseny sokkal jobban összekovácsolta a csapatot. Kialakult egyfajta csapatszellem, mindannyian szurkoltunk a csapattársunknak. Bíztattuk a küzdelmek során egymást, néha egészen túlharsongva a miskolci, házigazda csapatot. Nagy kedvet kapott mindenki a további edzésekhez és komolyabban is vesszük a foglalkozásokat. Úgy tűnik igen szép eredményeket is el fogunk tudni érni, nagyobb rákészüléssel.

 
Judit zárógondolata a versenyről:

A magam részéről én úgy jöttem ki a csarnokból, hogy ez az, amit csinálni akarok! Komolyabban akarom venni az edzéseket és az erősítést. Még arra is kész vagyok, hogy fussak, pedig azt gyűlölöm! De, ha ez kell ahhoz, hogy fittebb legyek, akkor legyőzöm magamban a futás iránti utálatomat! Minél több versenyen és minél több kategóriában akarok indulni, jó akarok lenni abban, amit csinálok, és a teljesítményemmel tovább akarom erősíteni a csapat hírnevét!

Olyan hihetetlen tapasztalatokat szereztem, hogy hiába voltam fáradt, még éjszaka is csak ezeken járt az agyam. Mire nagyjából feldolgoztam az eseményeket, már nem voltam ugyanaz az ember. Sok mindent megtapasztaltam, sok régi elképzelésem dőlt romokba és újak nőttek a helyébe, sok mindent, ami addig csak a képzeletemben volt meg, átélhettem. 
Ilyen például a bajtársiasság
Három féle barátságot különböztetek meg: a cimborát (akivel időről időre összefutok, beszélünk, de igazából csak ennyi), a barátot (akivel olyan kölcsönös bizalom alakul ki, hogy egymásra merjük bízni a legféltettebb, legmélyebb és legsötétebb titkainkat is), és a bajtársat (akik még a legnagyobb bajban sem hagyják magukra egymást, mindenben segítik a másikat és bármit kockára tennének érte). Ahogy figyeltem a társaimat a küzdelmek alatt és szurkoltam nekik, olyan volt, mintha velük küzdöttem volna. És ezt az élményt csak fokozta, hogy nem lelátóról néztük az összecsapásokat, hanem ott voltunk a közvetlen közelükbe, velük. Amikor néha egymás szemébe néztünk, a tekintetükből szinte átéreztem azt, hogy mik játszódhatnak le bennük. Ilyenkor úgy éreztem… nem is tudom… mintha a testvéreim lennének. 
Valóban úgy éreztem, hogy én is velük küzdök és, ha csak egy hangyányit is, de hozzá tudok tenni a teljesítményükhöz. Amikor győztek, úgy éreztem, hogy én is győztem, amikor pedig vereséget szenvedtek, olyan volt, mintha én is kikaptam volna. Egy kívülálló, aki még nem tapasztalt ilyen, nem értheti, de valóban ez történt.
A másik, amit óriási dolognak tartok, hogy igazi csapat lettünk. Embereket sok minden össze tud fogni: jól érzik magukat együtt, közös érdeklődési kör, közös élmények, közös célok, stb. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy ezek köztünk is megvannak. Aznaptól azonban még valami összetart bennünket: az egymásnak szurkolás élménye. Ez tényleg olyan, amit át kell élni. De erről már beszéltem, most mást emelek ki: viccelődtem vele, de komolyan gondoltam, hogy ha lett volna olyan díj, hogy „A verseny legjobban szurkoló csapata”, azt egészen biztosan mi nyertük volna meg. És itt nem csak a hangerőre és az átélésre gondolok. Amikor valamelyikünknek éppen nem volt meccse és nem pihent és azt vette észre, hogy valamelyik csapattársának éppen küzdelme van, odament és szurkolt. Tibi nagy meccsénél egyszer hívták Bencét, hogy kellene már mennie, mert rá vár az ellenfél. Gondolkozott, de végül is elindult. Pont ekkor mozdultak a küzdők. Erre megállt a Bence, gondolkozott, majd odalegyintett a rá váróknak: „Most hagyjatok, most szurkolnom kell.”. Egyszerűen… ott tényleg annyira együtt dobbant a szívünk, hogy már nem az volt a fontos, hogy mi milyen eredményt érünk el, hanem az, hogy a másikat segítsük abban, hogy minél jobban teljesítsen.
Eddig is jól éreztük magunkat együtt, de úgy érzem, hogy most kovácsolódtunk össze, EGY csapattá.

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ajánlott oldalak
 
Baranta Himnusza
 
Kapcsolat

Telefon: 30 858 9209

Email: fekibence@gmail.com

Személyesen az edzéseken.

Kövess minket facebook oldalunkon!

 
Magyar népi gyógyász
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!