„Nekem ez nem jár”

Olyan nehezen fogadjuk el a jó szót, dicséretet, segítséget. Figyeljük csak meg magunkat, hogyan reagálunk arra, ha valaki pl. megdicsér, azt mondja, „ de jól nézel ki”. Mi erre az első szavunk? „Éééén? Ugyan már, nézz csak rám, …” És rögtön elkezdjük sorolni, mennyire csúnyák kövérek, ráncosak, öregek, stb. vagyunk. Miért nem hisszük el, hogy a másik tényleg olyannak lát, amilyenek vagyunk? Szépnek. Vagy ha valaki segítséget (mindegy, hogy anyagi vagy fizikai értelemben) ajánl fel, olyan nehezen fogadjuk el. Miért? Mert nem hisszük el, hogy nekünk ez jár. Jár nekünk az EGÉSZS-ÉG, a BŐS-ÉG, a SEGÍTS-ÉG. A világegyetemben bőség van mindenből! De csak annyit kaphatunk meg, amennyit megengedünk magunknak. Hányszor halljuk katasztrófák túlélőitől, hogy „bárcsak inkább én haltam volna meg”, „miért csak én maradtam életben?”. Hát valószínűleg azért, mert még dolga van itt. ( Bár én nem voltam még ilyen helyzetben.) De visszatérve az alap problémához: hogyan érhetjük el, hogy elfogadjuk azt, amit az Univerzum kínál nekünk, EGÉSZSÉG, BŐSÉG, SEGÍTSÉG formájában. Egyetlen magatartásforma elég ehhez, nevezetesen, hogy „szeretem magam, méltó vagyok rá, elhiszem, hogy megérdemlem ezeket a csodálatos adományokat, melyek segítenek abban, hogy boldoguljak ezen a földön.” Járjuk nyitott szívvel és vegyük észre az apró jeleket. Isten figyel ránk és megadja, amire szükségünk van. És itt nem anyagi javakra gondolok.

Politika

Sokan úgy gondolják, hogy szükség van a politikára, a politikusokra ahhoz, hogy az ország boldoguljon. (Zárójelben jegyzem meg: ami most van, ahol most van az ország élén a politikusokkal, az a boldogság, jólét…?) A politika véleményem szerint csupán arra jó, hogy megosszon bennünket. Megossza az ország lakosságát (jobboldali- baloldali, sőt! szélsőjobbos, szélsőbalos!), ellentéteket szítson családon belül, baráti társaságban, egy közösségen belül. Elszomorító, hogy értékes, jószándékú emberek, azért nem dolgoznak együtt, egy cél, egy közösség érdekében, mert az egyik jobboldali, a másik baloldali. Mondjuk meg őszintén, nem mindegy nekünk, hogy a miniszterelnököt vagy az éppen aktuális kormányzópártot hogy hívják? Csak a nevük más, de a céljuk mindegyiknek ugyanaz: nem az ország, a haza érdeke, hanem a saját hatalma. Ezért van az, hogy pl. parlamenti képviselőből már csak helyi képviselő lesz valaki, de még mindig görcsösen kapaszkodik a húsosfazékba. Bennünket félrevezetnek, mert a választási ígéreteket még nem sikerült betartaniuk, de a hatalomról, a hatalom mámoráról nem tudnak lemondani. Tisztelet a kivételnek.

Média

Azt gondoljuk, amit a médiában látunk, hallunk, az igaz, illetve, hogy fontos tudnunk róla. Ezzel azt a hibát követjük el, hogy életterünkbe, amit normális esetben kitölt a család, barátok, szomszédok, bevonzunk olyan személyeket, akikhez semmi közünk, és nekik sincs hozzánk. Nem ismerjük őket, és ők se minket. Viszont elkezdünk az ő problémáikkal foglalkozni, ahelyett, hogy a gyerekeinkkel, barátainkkal beszélgetnénk vagy valami jó ügyért fáradoznánk. Kérdezem: van valakinek valami köze Paris Hiltonhoz? Miért kell tudnunk az éppen aktuális botrányairól? Merre befolyásolja ez az én életem minőségét? Hát biztos nem pozitív irányba. A híradó ugyanez. Megvannak a saját környezetünknek, közösségünknek a saját problémái, csak időt, energiát pazarolunk így a másokéra, amit ráadásul megoldani nem fogjuk tudni. Nem érzéketlenségre akarok buzdítani senkit, de a híradó nézésével, a sajnálkozással még nem tettünk semmit. Tenni, cselekedni pedig szükséges, mégpedig családunkért, közösségünkért, hazánkért elsősorban. Mi a megoldás? Távirányító piros gombja.  

Lehetne még folytatni a csokorba szedést.

A  vallás területén pl. olyan eloszlatásra váró tévhittel, mint az eredendő bűn, vagy hogy egyáltalán van-e szükség a vallásra. Hiszen ha mindannyian az isteni elrendelés szerint élnénk, akkor a mindennapjainkba beépülnének azok a szokások, amiket ma már csak a templomban tesznek.

Az oktatás területén pedig, hogy szerintem nem az iskolapadban dől el, kiből mi lesz, és szerintem nem kell feltétlenül jól tanulni ahhoz, hogy valamire vigyük az életben. De ott van, és ide kapcsolódik szerintem az is, hogy már kisgyerek korban versenyszellemet akarunk kialakítani a gyerekekben, és nem az egymás segítése, az egymásért küzdés, az ingyen kegyelem a cél. Itt végre találkozhattam olyan társasjátékkal, amelyik pont erről szól.

De az egészségügy területén is vannak még megoldásra váró problémák. Például, hogy azt gondoljuk, ha betegek vagyunk, mindjárt az a legjobb megoldás, ha elmegyünk az orvoshoz, aztán a gyógyszertárba, és teletömjük magunkat mindenféle orvosságokkal, csak azért, hogy minél hamarabb vissza tudjunk térni a munka világába, a gyerekek meg az iskolába. Gyógyítani nem csak gyógyszerekkel lehet, és bizony van, amikor szerintem az esetek nagy többségében, nincs is rájuk szükség. A szervezet ugyanis jelez, mikor van szüksége egy kis pihenőre. Vagy az öröklött betegségek. Ha az ember 25-30 éven keresztül azt hallja, hogy „az apád is cukorbeteg volt, te is az leszel”, persze, hogy az lesz. De feszegethetjük még a védőoltások problémakörét, vagy azt, hogy az egészséghez való jog, csak a gazdagoknak adatott meg.  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés