|
A legrégibb telegráf: a magyar gémeskút
2015.02.22. 21:05
A kútgém jelnyelvét Alföld-szerte ismerték. Főként a betyárokkal kapcsolatban szólt róla Tömörkény, Szép Ernő, Krúdy és a néprajzi irodalom. Gémeskút hiányában a kiskunsági lakos (főzőpásztor) a cserény elé egy rúdra kitette a hujá-nak nevezett szalmacsóvát (Nagy Czirok L. 1959: 223). Az Alföldi tanyavilágban a kútgémmel tudatták a napszámosokkal, mezei munkásokkal, hogy elérkezett a déli étkezés ideje, menjenek a tanyára (Szendrey Á. 1941: 263.)
Pásztorok jelzései kútgémmel (1970-es évek):
1. Vigyázz, hivatalos ember érkezett!
2. Hajtsák a gulyát vagy a ménest az itatóhelyre!
3. Elkészült az ebéd, jöjjenek ebédelni!
4. Nagy baj, szerencsétlenség történt.
5. Vigyázz, megérkezett az olvasó (számvető) bizottság!
6. Vigyázz, látogató gazdák érkeztek!
7. A kút víze nem iható!
8. A kút elromlott.
9. A számadó ninsc a közelben.
10. Nő tartózkodik a pásztorszálláson
11. Megérkezett az ócskás, lehet adni-venni!
(Nádudvar, Hajdú vm.)
Külön csoportba sorolhatók a tárgyak helyzetével, mozgásával üzenő jelek. A kútgémmel való híradást már Herman Ottó is megemlítette: ,,A legrégibb magyar telegráf a gémeskút, a mellyel különösen a betyárvilágban sűrűn éltek a betyárok és a pártolóik. A gém különféle állásának jelentősége volt." (Herman O. 1914. 297.). A kútgém állásából már messze tudta a betyát, hogy pandúrok tartózkodnak a csárda környékén. Említi a hortobágyi népdal is:
,,Lebocsátva látom a kútgémet,
elment már a csárdából a német.
Csaplárosné, nyissa ki az ajtót,
kilenc jerkét hajtottam, meg tokjót."
A 19. század első felében, amikor még kevesebb gémeskút volt a legelőkön - mert többnyire élő vízekből és sírkutakból itattak - ún. látófák szolgáltak a jelzések leadására.Ezek szerepe az 1860-as évektől csökent, de itt-ott a Tiszántúlon napjainkig fennmaradt az emlékük. Nádudvaron a látófa 5-6 méteres, földbe állított fenyőgerenda volt, amire mint létrára mászott fel a jelezni kívánó pásztor, s amelynek tetejéről belátta a határt. Amikor a látófán álló ember borta tett kalapot emel, a pásztorok már tudták, mehetnek delelőre, ebédre és itatásra (Szabadfalvi J. 1981a: 480). A kiskunsági homokbuckák között és a bihari nádas, rétes legelőin régebben lecsonkolt ágú faoszlop állt a pásztortanyákon (Madarassy L. 1912: 52-53, Ujváry Z. 1959: 441-442, Herman O. 1909: 179, Tálasi I. 1936d: 74, 131). Utóbb a nagy kukoricatáblákat, szőlőültetvényeket őrző csőszők, kerülők, szőlőpásztorok tekintették át a körzetüket állványról, létrás faoszlop tetejéről, aminek neve lehetett állófa, őrfa, címerfa, messzelátó, gólya, stb...
Forrás: mek.niif.hu
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
